mai napi útirány:

Nagyobb térképre váltás

Reggel újra órára keltem, hogy 10kor legkésőbb el tudjak indulni a mai nagy túrára ami majd 300km vezetés és 4 városka megnézését foglalta magába. Hostelben ha valaki nem aludt, az még kómásan üldögélt a kávéja felett. Egyik srác hajnali fél 10re ment megbeszélésre, szívta is a fogát, hogy hajnali meetinget szerveztek be neki, amilyen feje volt szerintem az első 1 órában még képtelen volt bármire is koncentrálni.

A reggel 10-es indulásnál egyre nem kalkuláltam, hogy kifogom a reggeli dugót, így jót küzdöttem a városban, hogy végre el tudjam hagyni. Közben a GPS is rendetlenkedni kezd, se szó se beszéd kikapcsolja magát és ilyenkor újra kell indítani és kerestetni vele… nem egy leányálom vezetés közben, még jó hogy vettem Gergely tanácsára egy mobiltartót!

Első megálló Carmona volt egy csendes kisváros 40 km-re Sevillától. Nevezetessége, hogy egész épen maradt középkori várral rendelkezik, illetve a katedrálisa hasonló stílusban épült mint a Sevilla-i katedrális, csak előbb lett kész a méreteiből adódóan. Városka nagyon hangulatos főtérrel rendelkezik, ahol a helyi öregek nézik az apácákat ellibbeni és közben megbeszélik, hogy azért Franco idején jobb volt az élet. Itt végre sikerült a piacot is megtalálni, de nem volt túl sok árus, vagy azt mert 11kor már késő volt nekik, vagy mert péntek van.

Osunában is pont a piac előtt sikerült parkolót találni, így ide is bementem! Az épület maga egyébként műemlék, mivel az épület váza, még 1540-ben épült és azóta itt mindig is piac működött! Osuna még az egyetemértől híres, 1540-ben itt alapították meg a spanyol királyi egyetemet. Sajnos Osuna nem volt túl barátságos velem, mivel a turista iroda be volt zárva és még az eső is elkezdett ömleni. így megnéztem kívülről az egyetemet és a katedrálist, mivel egyikbe se lehetett bemenni, és inkább visszamentem a kocsihoz, hogy folytassam tovább az utamat.

Osunából Rondáig sajnos végig ömlött az eső, így a tervezett tájnézegetésből semmi sem lett, örültem, ha az utat láttam a nagy esőzésben. A könyv azt írja, hogy Rondá-t már távolról is látja az utazó a rikító fehér házai miatt, én csak akkor vettem észre hogy ott vagyok, mikor a táblára ki volt írva. Sőt az eső annyira esett, hogy vagy 20 percet ültem még az autóba, mert nem volt lelkierőm elindulni.

Miután már nem ömlött annyira, nekivágtam felfedezni, főleg amiatt mert estére már Jerezben kellett lennem. Elsőnek a bikaviadalok színhelyét az arénát néztem meg, ami arról nevezetes, hogy a legrégibb még működő aréna Spanyolországban, a torreádoroknak kitűntetés itt szerepelniük. A bikák szegények nem csoda, hogy olyan idegbetegek, mikor kimennek az arénába, mivel előtte egy szűk sötét lyukban hergelik őket, és csak egy szűk karámon keresztül engedik ki őket!

Arénából kijövet megint elkezdett ömleni az eső, de már nem volt kedvem újra fél órát dekkolni egy eresz alatt, hogy megvárjam mire újra eláll. inkább kapucnimat a fejemre vágtam és fényképezőt csak a legrövidebb időszakra vettem csak elő rejtekéből, hogy egy-egy képet készítsek. Ronda másik nevezetessége a Tajo fölötti híd, amely egy szakadék fölött ível át. Mesés látvány remélem a képek is visszaadnak valamit a hangulatából. A település többi része nem volt olyan izgalmas, látszott hogy az összes tengerparton nyaraló turista ide jön fel „kulturális turistáskodásra” így még a fűszál megnézéséért is pénzt kérnének!

Rondát elhagyva szerencsére már elállt az eső így végre tudtam gyönyörködni az Andalúz tájban. Erősen sasoltam hátha látok végre Magninak szőlő ültetvényt, de csak olajfákat látok mindenhol vagy legelőket. Most már én is kíváncsi vagyok, hogy itt miből készül akkor a sherry, mert ahhoz a legjobb tudásom szerint is kell valamilyen szőlő.

Arcos de La Fronterába szép naplementében érkeztem ami különleges hangulatot nyújtott a fehér falaival.  Parkolóval itt is meg kellett küzdenem mire találtam, de utána gyors léptekben körbesétáltam a város nevezetességeit. Sajnos mire ideértem minden be volt zárva, de így legalább sötétedés előtt végeztem a várossal.  Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ők sohasem számolják össze a nyitvatartási idejüket! mert eddig bárhol néztem max 6 órát vannak nyitva egy nap és heti 2 szünnap majd mindenhol megvan, főleg a kisebb műemlékeknél.

Jerezben sajnos még kavarogtam egy jó fél órát mire találtam egy parkolót és onnan még a meg kellett találnom a szállásom is. a hely eddigi legszebb szállásom itt, holnap majd tervezek képeket készíteni róla.

További képek itt:

Ma sikerült kilenc után ébrednem, fura is volt, hogy már világos van! Ilyen még nem történt velem, amióta itt vagyok kint, mivel eddig legkésőbb negyed kilenckor fent voltam már.

Gyors reggeli után, nyakamba vettem a várost, mivel a recepciós csajszi rám ijesztett, hogy egy nap alatt a tervezett mennyiséget lehetetlen végignézni, erre mondtam neki hogy nekem csak egy napom van rá, és inkább lejárom a lábam!

Elsőnek a Torre del Orost néztem meg, ez volt anno a város őrtornya, most tengerészeti múzeumként üzemel. Látható benne pl a Santa Maria, Pinto és a Nina pontos makettje is, illetve jó sok kép a korabeli öltözékekről, eszközökről. Toronyból látható volt már a katedrális és így könnyen irányba tudtam venni a következő célpontot.

Az útikönyv alapján meg akartam nézni a helyi irattár gyarmatokról szóló kiállítását, de épp átalakítás alatt volt, így csak egy kis ízelítőt lehetett megnézni a korabeli térképek hangulatáról, illetve a korabeli levelek cirkalmas díszítéseiről. Utólag nem bántam, hogy ez kimaradt, mert mág most is az utcát járnám talán.

Következő célpont a katedrális volt, amiről annyit kell tudni, hogy a világ 3. legnagyobb katedrálisa, gótikus katedrálisok közöl pedig a legnagyobb. Itt már komoly sorban állás volt a pénztárnál, ennyi turistát Toledo óta szerintem nem láttam összesen a többi városban mint itt. Szerencsére mire elkezdett ömleni az eső én már a sor épületen belüli részében voltam. A katedrális tényleg lélegzetelállító volt a hatalmas gótikus oszlopaival és boltíveivel, nehéz mai aggyal elképzelni, hogy tudták ezt anno megépíteni az emberek! Nagy örömömre fel lehetett mászni a toronyba, így lelkesen fel is futottam! Főleg hogy itt nem lépcső volt, hanem csak sima emelkedő 42 fordulóval.

Fentről még esőben is gyönyörű volt a kilátás, még így esőben is lenyűgöző látvány volt a fehérlő Sevilla. Kicsit meglepően fogadtam mikor a fejünk fölött megszólaltak a harangok nem kis hangerővel! Nem hiába találták ki régen, hogy lentről kell egy madzaggal rángatni a harangot mert különben rövid távon megsüketül az ember.

Katedrálist már nem tudtam könnyel elhagyni mivel az eső továbbra is zuhogott, így még egy jó negyed órát kellett várnom a kapuban, míg annyira el nem állt az eső, hogy el tudjak indulni az Alcazar felé, ami a helyi királyi palota volt.

Alcazart egy szóval csak úgy tudom jellemezni, hogy lenyűgöző volt! Ilyen csodálatos építményt eddig még nem láttam! A bécsi császárpaloták is szépek, de itt tényleg úgy érzi az ember, mintha a paradicsomban lenne! még épp nem giccses faldíszítés, rengeteg kis kertecske, sok hihetetlen ötletes kis csobogó és szebbnél szebb növényzet teszi feledhetetlenné ezt az építészeti csodát. A képek sajnos nem nagyon tudják visszaadni V. Károly kedvenc lakhelyének atmoszféráját! Sajnos ezt tényleg csak személyesen tudja átélni az ember.

Az Alcazar parkja egy külön fejezetet megér, nem túl nagy területre, sikerült vagy 7-8 féle hangulatú kertet létrehozniuk egymás mellé úgy hogy egybefüggő parknak érezze az ember. Itt is szabadon járkáltak pávák és kacsák az emberektől nem nagyon zavartatva!

Alcazart elhagyva szerencsére elállt az eső, így lelkesen folytattam az utam a plaza de Espana felé, ami talán egy kicsit a hősök terére emlékeztetett engem, de itt nem a hősök vannak bemutatva ,hanem Spanyolország tartományai. Arra egyébként nem jöttem rá, hogy anno mikor építették mi volt a funkcionalitása az épületegyüttesnek, de most hivatalok találhatóak benne. A tér körbejárásakor, azt játszottam hogy itt jártam, itt jártam, itt nem jártam… Sajnos az itt nem jártam még mindig többségben voltak. Plaza de  Espana-t egyébként több park is körülveszi, a lovaskocsival jövök pl a parkon keresztül közelítik meg a teret, aminek az az előnye, hogy szemből látják meg először.

Következő célpontra sajnos nem értem olyan könnyen el, mert olyan durva zápor kezdett el esni, hogy nem tudtam mozdul a kapualjakból. Amikor úgy éreztem, hogy épp egy kicsit lanyhábban esik, akkor gyorsan rohantam a következő kapualjba. így egy kb 10 perces utat sikerült vagy 40 perc alatt megtennem. Végül úgy döntöttem, hogy inkább bemenekülök egy kávézóba és ott várom meg az eső végét és addig legalább ettem egy meleg szendvicset és ittam egy kávét.

Következő és egyben utolsó célpont a Casa de Pilatus volt ami azért nevezetes, mert itt élt Sevilla márkija illetve a ház emlékeztet a könyvekben leírt pilátusi építményre. Alcazar után már kicsit fásult voltam egy újabb csilivili megnézésére, de még így is tudtam gyönyörködni az elképesztő csipkés ajtó és boltív megoldásokban. Továbbá idegenvezetéssel meg lehetett nézni, hogy élt a XIX. században egy nemesi család, milyen bútorokat használtak.
Innen már hazafelé vettem az irányt, mivel már vagy 9 órája talpon voltam és már igencsak el volt használódva minden tagom. Arra rá kellett jönnöm, hogy Sevillára az 1 nap tényleg kevés, erőltetett menetben is csak a legfontosabb látványosságokra volt időm.

Hazafelé még vettem egy kis csomag gesztenyét, mondván itt finomabb, de ki kell jelentenem, hogy a magyar sült gesztenye számomra jobban ízlik! Főleg elég nehéz is úgy enni, hogy egyik kezedben a papírzacsi gesztenye a másikban pedig a térképet fogod amit nézni kell, hogy el ne tévedj!

további képek: